Csodálatos, gyönyörű, fantasztikus, lenyűgöző, első osztályú, kiváló, minden tekintetben jó, „zsír", „király". Egyszóval tetszett.
Rendkívüli hely. Csend, nyugalom, a gólyák lassan köröznek a levegőben, majd leszállva egészen közel engednek magukhoz. Mindenki kedves, mosolygós, vidám, a szállás csodálatos, az étel fenséges (vagy két kilót híztam...), a fű zöld, az ég kék, a Nap beragyog mindent, néha esik az eső, de az is jókor. Hatalmas füves focipálya, jó, aszfaltozott lehetőség kerékpározásra csodálatos környezettel, s ha az időjárás engedte volna kerékpárral a Balaton sem lett volna olyan messze. Igazi versenymedence, termálmedence, ahogy a lányok mondták wellness lehetőséggel (pezsgőfürdő, forróvíz, forgóvíz, masszázs, szauna). Minden adott volt, hogy a végkimerülésig úszhassunk, kerékpározhassunk és futhassunk. Amit persze szintén igyekeztünk biztosítani. János bácsi kitett magáért, jó helyre hozott bennünket. Velünk volt Farkas Laci bácsi a gyerekek nagy örömére. Minden pillanatban kergetőzés, játék, nevetés. Időnként betekintettünk a hálószobákba. Igyekeztek a fiúk is rendet tartani, de a végső takarításnál a harmadik felsöpréskor is kerültek elő különböző dolgok az ágyak alól. Nem csalódtunk bennük. A házi versenyünk is jól sikerült. Zsoma egy kicsit ugyan alacsonyan szállt le a biciklijéről, de néhány horzsolással megúszta. A tábortűznél Thomaska szórakoztatott bennünket újabb és újabb zenékkel, miközben próbáltuk a félig vagy talán egészen elszenesedett szalonnánkat megenni. Búcsúzóul másnap délelőtt még közösen felvágtuk a jól behűtött dinnyéket. Mindenki degeszre ehette magát. Közös erővel betuszkoltuk a kerékpárokat a busz utánfutójába és elégedetten, kicsit szomorúan elindultunk hazafelé. Ilyen volt Gelse.
~kde~
Hozzászólások
jókvagyunkasszem
http://www.zalaszam.hu/triatlon/rlist2010/ttcsapat.htm
OLLÉÉÉÉ
Faddra csúcsforma :)
Azt ugye figyelitek, hogy Faddon 100 pontot kell összekaparnunk.... Nézzétek csak a táblázatot! Áltlósan lefele sorakoznak a 100 pontok csak a DSC-DSI botlott Szombathelyen. Most rajtunk a sor, Faddon elcsípjük az 5. helyet! :D
Nagyon jó tábor
Nagyon jó tábor volt!
Kár,hogy idén nincs...